Daniel Seikel: Az európai Szociális modell

Kiegészítő szociálpolitika, valamint az európai szociális modellel összeegyeztethető monetáris unió és belső piac kialakítása

Tartalom

1 Bevezetés: A szociális Európa és a nemzeti pillérek – az európai szociális modell pillérei

2 Mekkora az európai politika szociális potenciálja?

3 A Szociális Európa modellje

4 Következtetés

Felhasznált irodalom

***************************************

1. Bevezetés: A szociális Európa és az európai szociális modell nemzeti pillérei1

“Azt akarom, hogy Európa többre törekedjen, ha a szociális méltányosságról és prosperitásról van szó. Ez az Unió alapító ígérete. […] Úgy vélem, legfőbb ideje, hogy a mai modern gazdaságban összeegyeztessük a szociális és a piaci szempontokat.”2 Ezt a szándékát Ursula von der Leyen jelentette be az Európai Bizottság elnöki tisztségére való jelölése során. Már elődje, Jean-Claude Juncker is hangsúlyozta, hogy Európának vissza kell szereznie a “szociális hármas A minősítést”. Úgy tűnik, hogy a szociálpolitika terén évek óta tartó stagnálás (Graziano/Hartlapp 2019) és az európai adósságválság uniós politikai kezelésének katasztrofális következményei után ismét napirendre került az EU szociális dimenziójának megerősítése.

Valójában az európai integráció szociális dimenziója iránti általános kötelezettségvállalások nagyon keveset mondanak arról, hogy pontosan hogyan is kellene kinéznie egy szociálisabb Európának, és hogyan lehetne ezt megvalósítani? Ez a két kérdés áll e WSI tanulmány középpontjában. Az európai szociálpolitika lehetőségeinek rövid elemzésével kezdve egy sor olyan intézkedést javaslok, amelyek célja az európai szociális modell pilléreinek megerősítése: a demokratikus jóléti állam és az intézményesített munkaügyi kapcsolatok – a 20. század nagy intézményesített történelmi osztálykompromisszumai. Az európai szociális modell koncepciójának empirikus tartalma vitatható. Az intézményi keretek, a gyakorlatok és a teljesítményszintek tekintetében e modell egyes összetevői annyira eltérőek az EU tagállamaiban, hogy aligha beszélhetünk egységes modellről. Mindazonáltal a koncepció normatív útmutatóként szolgálhat a politikai döntéshozók számára, amely e kérdésben eligazodást biztosít (Busch/Hermann/Hinrichs/Schulten 2013, S.5).

Az európai szociális modell elsősorban a történelmileg hosszú idő alatt kialakult nemzeti intézményeken nyugszik. Ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy az európai politika milyen szerepet játszhat, és kell játszania az európai szociális modell megerősítésében. Szelektíven kellene-e szabályoznia az EU belső piacának egyes aspektusait? Egy nemzetek feletti jóléti állam kialakítása a cél? Vagy az a feladata, hogy egyensúlyt teremtsen a belső piac és a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU), valamint a nemzeti szintű piacszabályozó intézmények között? Ebben a tanulmányban amellett érvelek, hogy a szociálisabb Európa megvalósításának útja nem a meglévő nemzeti intézmények helyébe lépő nemzetek feletti szociális és kollektív tárgyalási rendszerek létrehozása. Ez a nézőpont azon a belátáson alapul, hogy az európai integráció szociális potenciálja strukturálisan korlátozott, és hogy ezeket a korlátokat nem lehet egyszerűen feloldani. Aligha képzelhető el egy olyan egységes, teljesen harmonizált szociális modell, amely olyan nagymértékben eltérő országokhoz illeszkedne, mint Spanyolország és Finnország, Írország és Ausztria, vagy Románia és Franciaország – nem is beszélve az állam és a piac közötti “helyes” egyensúlyról, a demokratikus legitimáció problémáiról vagy a transznacionális elosztási konfliktusok tekintetében fennálló alapvető ideológiai különbségekről (erről bővebben a következő fejezetben). Mivel nem lehetséges a meglévő szociális vívmányok egyszerű európai szintű megismétlése, az európai integrációnak az európai szociális modell nemzeti pilléreinek védelmére és megerősítésére kell összpontosítania.

Ezért nem egy klasszikus újraelosztó, hanem egy szabályozó európai szociálpolitikát javaslok, amely a minimumszabályok alapján működik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az uniós országok között ne történjen újraelosztás (pl. az uniós költségvetésen keresztül). Az alapgondolat olyan “zárójelek” bevezetése, amelyek nemcsak azt hivatottak megakadályozni, hogy a tagállamok kölcsönösen alulmúlják a szociális és munkaügyi normákat (vö. Seikel 2016), hanem a szociális területen is biztosítják a felzárkózást. A szociálisabb Európa megvalósítása azonban nemcsak az európai szociálpolitikák végrehajtásától, hanem más területeken is megvalósuló reformoktól is függ. Más szóval, a szociális Európa jövője a szociálpolitikán kívüli területeken is eldől: a gazdasági és monetáris unióban és a belső piacon. Ezeken a területeken még meg kell teremteni a szociálisabb Európa költségvetési, makrogazdasági és jogi alapjait.

Mekkora az európai politika szociális potenciálja?

Az európai politika szociális potenciálja nem korlátlan. Ahhoz, hogy megértsük, miért nem vált még mindig valósággá a szociális Európa, először is azonosítanunk kell a mögöttes strukturális akadályokat. Erre azért is szükség van, hogy feltárjuk a lehetséges és ésszerű határokat. Itt négy tényezőt kell figyelembe venni.

Először is, a tagállamok között jelentős különbségek vannak a szociális rendszerek szervezettségét, nagyvonalúságát és teljesítőképességét illetően. Egy egységes európai szociálpolitikának ugyanolyan jól kellene illeszkednie Bulgária vagy Portugália jóléti államához, mint Svédország vagy Ausztria jóléti államához – anélkül, hogy a jól fejlett jóléti állammal rendelkező országok szociális színvonalát csökkentené, és anélkül, hogy a gyengébb szociális rendszerekkel rendelkező országok számára teljes pénzügyi túlterhelést okozna (Höpner 2017b). Ugyanez vonatkozik a munkaügyi kapcsolatok különböző nemzeti modelljeire, beleértve a kollektív alkurendszerek nagyfokú heterogenitását is.

Másodszor, a nemzeti kormányok között, sőt az Európai Parlament parlamenti frakciói között, sőt azokon belül is, elvi-ideológiai különbségek vannak a “helyes” (európai) szociálpolitikát illetően, azaz a tőkés társadalmak klasszikus alapkonfliktusa az állam és a piac viszonyát illetően.

Harmadszor, a politikai kompromisszumkeresés amúgy is rendkívül nagy kihívást jelentő folyamatát tovább nehezítik az európai döntéshozatali folyamatok szigorú többségi követelményei (egyhangúság vagy minősített többség) (Höpner 2013; Scharpf 2010).

Negyedszer, a tagállamok gondosan őrzik autonómiájukat a szociálpolitika és a munkajog területén. Ez nem meglepő, tekintve a szervezeti formák, a nagylelkűségi szintek, az ideológiai preferenciák heterogenitását, valamint a szociálpolitikáknak a nemzeti költségvetések szempontjából betöltött jelentőségét és az ilyen politikáknak az ország gazdasági teljesítményére gyakorolt hatását. Az EU jogi hatásköre a szociálpolitika és a kollektív munkajog területén tehát továbbra is nagyon szűk. Mindezek a tényezők korlátozzák egy nemzetek feletti európai szociálpolitika lehetőségeit. Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy egy szociálisabb Európa lehetetlen. Azt azonban igen, hogy ezeket a korlátokat figyelembe kell venni, amikor az európai politika szerepéről gondolkodunk egy szociálisabb Európa megvalósítása érdekében.

2. A Szociális Európa modellje

Ha a szociális Európa jövője nem egy európai jóléti állam, akkor mi az? Amint azt a fentiekben röviden felvázoltuk, a szociálisabb Európa megvalósításának útja a meglévő (újraelosztó) nemzeti intézményeket kiegészítő, szabályozó európai szociálpolitika lehet, amely védi és elősegíti a jóléti állam és a munkajog nemzeti szintű fejlődését. Ehhez azonban nemcsak kiegészítő európai szociálpolitikára van szükség, hanem az európai szociális modell pilléreivel összeegyeztethető GMU-ra és belső piacra is. Itt reformokra van szükség a szociálisabb Európa fiskális, ökonomikus és jogi alapjainak megteremtéséhez.

Új adóügyi szabályok nélkül nincs szociális Európa.

A GMU jelenlegi állapota számos módon aláássa a szociális Európát. Az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikája az elmúlt évek expanzív irányvonala ellenére az alapszabály szerint a monetáris stabilitásra, nem pedig a növekedésre és a foglalkoztatásra irányul. Továbbá a GMU költségvetési szabályai olyan költségvetési fegyelmet írnak elő, amely hátrányos lehet a szociál- és foglalkoztatáspolitikai kiadásokra, valamint az állami beruházásokra fordított kiadásokra. Az árfolyam-kiigazítási képesség elvesztése miatt a bérek és a szociálpolitika gyorsan nyomás alá kerülhet, hogy a gazdasági kiigazítás fő terhét viselje. Az európai adósságválság idején például a pénzügyi támogatásért cserébe a szociális kiadások csökkentését, privatizációs intézkedéseket, a közszféra bércsökkentését, a minimálbérek csökkentését, az általánosan kötelező érvényű kollektív szerződések eltörlését és a kollektív tárgyalási rendszerek decentralizálását követelték és kényszerítették ki (Busch/Hermann/Hinrichs/Schulten 2013, S.5). Az európai szociális modell elleni ilyen támadásra nincs példa az EU egész történetében.

A GMU szabályait ezért meg kell változtatni. Az euró-országoknak elegendő költségvetési mozgásteret kell biztosítani a szociális rendszerek finanszírozásához, az állami infrastruktúrák korszerűsítéséhez, valamint a növekedést és a foglalkoztatást ökológiailag fenntartható módon elősegítő költségvetési politikák folytatásához. Erre különösen a Covid-válsággal összefüggésben van sürgős szükség: a költségvetési szabályok reformja nélkül bármikor újra kirobbanhat egy európai adósságválság (Schneider/Syrovatka 2020; Seikel 2020).

Az európai költségvetési szabályok reformjának három lépést kellene magában foglalnia. Először is, a múlt századból származó, a GDP 60 százalékában meghatározott adósságplafont az új realitásokhoz kell igazítani, és jelentősen meg kell emelni.3 Egy ilyen reformra még sürgetőbb szükség van az EU-tagállamok államadósságának a Covid-válság miatti súlyos és folyamatos növekedése miatt. Másodszor, az évi legfeljebb a GDP három százalékát kitevő merev hiányszabályt4 intelligens kiadási szabállyal kell felváltani, amely reagál a gazdasági fejleményekre, és amely nem kényszeríti az államokat arra, hogy válság idején ciklikus megszorításokat alkalmazzanak. Harmadszor, az állami beruházásokat is ki kellene zárni az aranyszabályból, valamint a munkanélküliek támogatására vagy szociális segélyezésre szánt kiadásokat, amelyek fontosak a makrogazdasági stabilizáció szempontjából (lásd Dullien/Paetz/Watt/Watzka 2020; Seikel/Truger 2019; Truger 2016).

A szociális jogok megerősítése

Az európai belső piaci jog is felülvizsgálatra szorul. A belső piaci jog központi elemei, azaz a versenyjog és a négy alapvető szabadságjog – az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgása -, amelyeket az Európai Bizottság és az Európai Unió Bírósága (EUB) közvetít és őriz – olyan erőteljes piacképző erőt alkotnak, amely gyakorlatilag kikerül a politikai ellenőrzés alól (Höpner 2014). A német szövetségi alkotmánybíróság korábbi bírája, Dieter Grimm a belső piaci jognak az EUB által vezérelt “túlkonstitucionalizálódását” azonosítja (Grimm 2016). Ez a “túlkonstitucionalizáció” szisztematikusan megakadályozza az “európai szociális piacgazdaság” létrehozását (Scharpf 2010). Az alapvető szabadságok értelmezésében a Bíróság a szociális jogokat a gazdasági szabadságoknak rendelte alá (Höpner 2008). Ez különösen a kollektív tárgyalási jogot érinti, azaz a kollektív tárgyalások szabadságát és a sztrájkjogot. A szakszervezetek és a munkáltatók negatívan akadályoztatva vannak abban, hogy a kollektív szerződéseket a transznacionális bércsökkentő gyakorlatokkal szemben alkalmazzák (Rödl 2009; Seikel 2015; Seikel/Absenger 2019).

E probléma megoldására három különböző javaslat született, amelyek ugyanazt a problémát kezelik. A többségi követelmények és a politikai megvalósíthatóság szempontjából a legambiciózusabbtól a legkevésbé ambiciózusig vannak sorrendben.

Az első és legmesszebbmenő javaslat egy valódi európai alkotmány létrehozása, amely csak az alkotmányokban tipikusan megtalálható kérdésekre terjed ki: általános alkotmányos célok, szervek, hatáskörök, eljárások, polgári, politikai és szociális alapjogok. Minden más jogi kérdés, beleértve az alapvető szabadságjogokat és a versenyjogot is, európai másodlagos joggá alakulna át, amelyet politikailag könnyebb megváltoztatni, mint az európai szerződéses jogot. Ez visszaállítaná a demokratikus politika elsőbbségét a belső piaccal szemben. A jelenlegihez képest a gazdasági szabadságok és a szociális jogok viszonyának demokratikus döntéshozatali folyamatokban történő alakítása megvalósíthatóbbá válna (Grimm 2016; Scharpf 2015; Seikel 2016).

Másodszor, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) egy olyan szociális-fejlesztési eljárásrend bevezetését javasolja, amely a szociális jogoknak általános elsőbbséget biztosít a gazdasági szabadságjogokkal szemben (ETUC 2008). Ez a két lehetőség szerződésmódosítást igényelne, amihez a tagállamok közötti egységességre, valamint a parlamentekben és a népszavazásokon történő ratifikációra lenne szükség.

Harmadszor, olyan kivételes területeket lehetne meghatározni, amelyek kizárják a kollektív tárgyalási jogot a versenyjog, az alapvető szabadságok és a GMU rendelkezéseinek alkalmazási köréből (lásd az előző fejezetet) (Bast/Rödl/Terhechte 2015; Heuschmid 2018; Höpner 2017a; Kingreen 2014). Ennek a lehetőségnek a többi javaslathoz képest az a fő előnye, hogy rendes jogalkotási eljárás keretében lehetne elfogadni, amelyhez csupán az Európai Parlament egyszerű többségének és a Tanács minősített többségének jóváhagyására van szükség. Mindegyik javaslatnak túl kellene lépnie a korábban azonosított akadályokon is. Mivel azonban egyik lehetőség sem ír elő konkrét politikai modellt, a megállapodás még mindig könnyebben megvalósítható lenne, mint egy teljesen harmonizált európai szociálpolitika esetében.

Szabályozó szociálpolitika a felzárkózás érdekében

Az itt bemutatott reformkoncepcióban az európai szociálpolitika feladata az lenne, hogy védje, koordinálja és segítse elő a szociálpolitika és a munkajog fejlődését az EU tagállamaiban. A cél az EU-tagállamok felfelé irányuló konvergenciája a szociális normák tekintetében. E cél elérésének módja a szociális minimumszabályok bevezetése. A tagállamok nem múlhatják alul ezeket a normákat, de szabadon fenntarthatnak, vagy magasabb normákat állapíthatnak meg. Ezzel a szociális és munkajogi normák terén beillesztenék a versengő alákínálási gyakorlatok megakadályozására szolgáló “reteszeket” (Seikel 2016).

A tagállamok politikai-gazdasági heterogenitására tekintettel azonban az ilyen normák nem ölthetnék – legalábbis általában nem – egységes normák formáját az abszolút vagy nominális célértékek értelmében. A relatív normák megfelelőbbek. Ilyen például az európai minimálbér. Nem lenne értelme ezt egységes, nominális órabérként meghatározni, amely Luxemburgban és Horvátországban is érvényes lenne. Ehelyett egy ország nemzeti átlagbérének 60 százalékában meghatározott érték lehetne megfelelő relatív norma (Schulten/Müller 2019). Ezt a logikát követve a szociális segélyek, a munkanélküli-ellátások és a nyugdíjak esetében is lehetne relatív minimumnormákat megállapítani (az utóbbi két esetben ez a bérkompenzáció minimális mértékének formájában valósulna meg), beleértve a szociális ellátásokra való jogosultság minimumnormáit is. A folyosómodell5 (Busch 2005, 2011) alapgondolatának megfelelően az országokat gazdasági erejük szerint különböző célértékekkel rendelkező csoportokra lehetne osztani. Ezeket a célértékeket középtávon több lépésben magasabb szintekhez lehetne igazítani (Seikel 2016). Emellett az európai minimum segítségével javítani lehetne az együttdöntési jogok védelmét vállalati szinten (lásd Leuchters/Sick 2020). A szociális rendszereik javítása révén különösen a szegényebb tagállamok számára keletkező pénzügyi terheket uniós támogatásokkal kellene tompítani.

Mivel nem valószínű, hogy minden tagállam részt kíván venni ebben a projektben, meg kell vizsgálni a rugalmas integráció formáit. Ha másképp nem lehetséges, akkor a második legjobb megoldásként a tagállamok egy kisebb csoportja a megerősített együttműködés formájában egyedi projekteket valósíthatna meg. Ez nem érné el a szociális minimumszabályok teljes hasznát, mivel egyes országok továbbra is norma alatti szinteket alkalmaznának. Ráadásul éppen azok a tagállamok maradhatnának ki a programból, amelyek lakossága a legtöbbet profitálna az európai minimumnormákból. Mégis, a szociális minimumszabályok egyesek számára még mindig jobbak lennének, mintha egyáltalán nem lennének ilyenek- még akkor is, ha ez a szociálpolitika terén kétsebességes Európát jelentene. Az EU költségvetéséből származó támogatások azonban hatékony ösztönzőt jelenthetnének a csatlakozásra.

3. Következtetés

Az EU szociális dimenziójának megerősítése ismét az európai politika napirendjén szerepel. A szociális jogok európai pillére, a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv (96/71/EK irányelv) felülvizsgálata és az európai minimálbérre irányuló kezdeményezés egyesek szerint fordulópontot jelent. A szociális jogok európai pillére azonban jogilag nem kötelező érvényű, a fenti kiküldetési irányelv felülvizsgálata lényegében csak az EUB ítélkezési gyakorlata által okozott károkat orvosolja, az európai minimálbér jövője pedig teljesen nyitott.

A szociálisabb Európa felé vezető út még nagyon hosszú. Ennek fényében ez a politikai összefoglaló azt a kérdést teszi fel, hogyan nézhetne ki a szociális Európa modellje? Abból az értékelésből kiindulva, hogy az európai szociálpolitikát strukturális korlátok korlátozzák, egy olyan koncepciót mutatok be, amely figyelembe veszi ezeket a korlátokat. Az EU szociális dimenziójának megerősítésére szolgáló képlet a következőképpen fogalmazható meg: szociális minimumszabályok, valamint a belső piac és a GMU olyan módon történő átalakítása, amely összeegyeztethető az európai szociális modell pilléreivel. A program célja az európai szociális modell megerősítése, amely az idők során kialakult nemzeti intézményeken alapul, amelyeket meg kell védeni és tovább kell fejleszteni.

A javasolt intézkedések mindegyikének természetesen át kell vennie az európai döntéshozatali folyamatok magas akadályait, amelyeket a második részben tárgyaltam. A progresszív európaiaknak tehát még sokáig és keményen kell küzdeniük egy szociálisabb Európáért. Kétségtelenül hasznos lenne egy mindenki által elfogadott közös elképzelés a szociális Európáról. Ez a tanulmány egy ilyen vitához kíván hozzájárulni.

*******************************

Irodalom

Bast, J./Rödl, F./Terhechte, J. P. (2015): Funktionsfahige Tarifvertragssys- teme als Grundpfeiler von Binnenmarkt und Wahrungsunion (Működő kollektív tárgyalási rendszerek mint a belső piac és a monetáris unió sarokkövei). Javaslat az uniós szerződések reformjára, in: Journal of Legal Policy 48 (8), pp. 230233.

Busch, K. (2005): Az európai szociális modell perspektívái, Düsseldorf.

Busch, K. (2011): A folyosómodell – újraindítva, Berlin

Busch, K./Hermann, C./Hinrichs, K./Schulten, T. (2013): Euro Crisis, Austerity Policy and the European Social Model. (A megszorító politika és az európai szociális modell) Hogyan veszélyeztetik a dél-európai válságpolitikák az EU szociális dimenzióját, Berlin.

Dullien, S./Paetz, C./Watt, A./Watzka, S. (2020): Javaslat az EU költségvetési szabályainak és gazdasági kormányzásának reformjára, Düsseldorf.

ESZSZ (2008): Javaslat a társadalmi fejlődésről szóló jegyzőkönyvre, Brüsszel.

Graziano, P./Hartlapp, M. (2019): A szociális Európa vége? Az EU szociálpolitikai változásainak megértése, in: Journal of European Public Policy 26 (10), 1484-1501. o.

Grimm, D. (2016): Európa igen – de melyik? Az európai demokrácia alkotmányáról, München.

Heuschmid, J. (2018): Munkaügyi akció az uniós jogban, in: W. Daubler (szerk.): Arbeitskampfrecht. (Munkavédelmi jog) Kézikönyv a jogi gyakorlat számára, Baden-Baden, pp. 162-232.

Höpner, M. (2008): Delegálás helyett kisajátítás. Hogyan radikalizálja az Európai Bíróság a belső piaci integrációt, és miért van szükség politikai ellenőrzésre, Köln.

Höpner, M. (2013): Szociáldemokrácia? Európa politikai-gazdasági heterogenitása, mint az Európai Unió demokratikus és szociális potenciáljának meghatározója, in: Europarecht Beiheft 1/2013, pp. 69-89.

Höpner, M. (2014): Hogyan hajtja végre az Európai Bíróság és a Bizottság a liberalizációt: Az európai integráció politikai gazdaságtanával foglalkozó MPIfG-kutatócsoport megállapításai. MPIfG 14/8. vitaanyag

Höpner, M. (2017a): Az alapvető szabadságjogok mint liberalizációs imperatívuszok? Reformlehetőségek az EU reformvitájának összefüggésében, Köln.

Höpner, M. (2017b): Mogelpackung. (Megtévesztő csomagolás) Miért nem teszik az egyéni szociális jogok szociálisabbá az Európai Uniót, in: IPG Journal (2017.07.25.).

Kingreen, T. (2014): A társadalmi haladásról szóló záradék – lehetőségek és alternatívák, Frankfurt a.M.

Leuchters, M./Sick, S. (2020): Németország tanácsi elnöksége. A Boots for Workers’ Voice?, Düsseldorf

Rödl, F. (2009): Transznacionális bérverseny: a “szociális” szakszervezet új sarokköve?, in: A. Fischer-Lescano/F. Rödl/C. U. Schmid (szerk.): Europáische Gesellschaftsverfassung. On the Constitutionalization of Social Democracy in Europe, Baden-Baden, pp. 145-160.

Scharpf, F. W. (2010): Az európai integráció aszimmetriája, avagy miért nem lehet az EU “szociális piacgazdaság”, in: Socio-Economic Review 8 (2), pp. 211-250.

Scharpf, F. W. (2015): After the Crash: A Perspective on Mulitlevel European Democracy, (Az összeomlás után: A többszintű európai demokrácia perspektívája) in: European Law Journal 21 (3), pp. 384-405.

Schneider, E./Syrovatka, F. (2020): Corona és a következő euróválság, in: Prokla (először online).

Schulten, T./Müller, T. (2019): Mi van a névben? A minimálbértől az élő bérekig Európában, in: Transfer 25 (3), pp. 267-284.

Seikel, D. (2015): Osztályharc Luxemburg árnyékában. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatának domesztikus hatása a munkafeltételek szabályozására, in: Journal of European Public Policy 22 (8), pp. 11661185.

Seikel, D. (2016): Egy szociális és demokratikus Európa? Akadályok és cselekvési lehetőségek, Düsseldorf.

Seikel, D. (2020): Rövid értékelés: Az Európai Unió intézkedései a Corona-válságban, Düsseldorf.

Seikel, D./Absenger, N. (2019): Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatának hatása a németországi kollektív tárgyalási rendszerre, in: WSI-Mitteilungen Special Issue Industrial Relations in Germany: Dynamics and Perspectives, S. 123-144.

Seikel, D./Truger, A. (2019): Az Európai Monetáris Unió blokkolt kiteljesedése. A költségvetési mozgástér pragmatikus felhasználása mellett érvelve. Düsseldorf.

Truger, A. (2016): Az állami beruházások aranyszabálya – Az uniós költségvetési keretrendszer szükséges és elégséges reformja, Düsseldorf.

Forrás:

https://www.wsi.de/de/faust-detail.htm?sync_id=HBS-008050

1 Ez a “A Szociális Európa modellje: kiegészítő szociálpolitika és a gazdasági unió és a belső piac társadalmilag összeegyeztethető kialakítása”, amelyet a Friedrich-Ebert-Stiftung WISO DIREKT 05/2021 címmel adott ki.

1 Köszönöm Martin Behrensnek a szöveg egy korábbi változatához fűzött hasznos észrevételeit.

2 Von der Leyen, Ursula 2019: Egy Unió, amely többre törekszik. Az én európai menetrendem (https://ec.europa.eu/info/sites/default/files/political- guidelines-next-commission_en_0.pdf; utolsó hozzáférés: 09.06.2021).

2

3 Tudományos szempontból nincs egyértelmű abszolút határ, amely felett egy állam adóssága problémássá válik; kétséges, hogy van-e egyáltalán értelme egy egységes küszöbértéknek, amely az euróövezet országaihoz hasonlóan eltérő nemzetgazdaságokra alkalmazható.

4 A folyó költségvetési kiadások hiányból történő finanszírozásának tilalma – a ford.

5 „Áthidaló” modell? A ford.

Fordította: Debreceni János

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük